Szibériából, az Ob és Jenyiszej folyók közötti területről származik, őshazájában rendkívül fontos szerepet töltött be az ott élő emberek mindennapi életében. A szamojéd népcsoportok félnomád életmódot folytattak, kutyáik segítették őket a nagy rénszarvascsordák mozgatásában, különböző terhek cipelésében, vontatásában, és a vadászatban. Éjszakánként a sátraikat melegítették, és gyengéd játszópajtásai voltak a gyermekeiknek.
Európai elterjedése elsősorban az Északi- és Déli-Sark felfedezésére irányuló expedíciókkal indult, a felfedezők innen hazavitt kutyái, illetve az Ernest-Killburn Scott angol zoológus által importált kutyák a mai samoyed ősei. A tervezett tenyésztés kezdetén még fekete és barna kutyákat is bevontak, (az első hivatalos fajtaleírásban még elfogadottak voltak ezek a színek), de később elkezdtek a fehér színre szelektálni.
A kanok ideális marmagassága 57 cm (+/- 3cm) a szukáké 53 (+/- 3cm). A testhossz - ideális esetben- nem sokkal haladja meg a marmagasságot. A testsúly, a magassággal arányban kb. 19-28 kg között.
Meglehetősen nagy mozgásigényű, és megfelelő motiváció mellett jól képezhető. Érdemes vele valamilyen kutyás sportot legalább hobbi szinten, napi rendszerességgel gyakorolni.
Látványos megjelenésű, hosszú, fehér bundája, jellegzetes, mosolygós arckifejezése sokakat rabul ejt. Idegenekkel szemben is kedves, barátságos, emberrel szemben sohasem agresszív, imádja a gyerekeket. Túlzásoktól mentes testalkatánál fogva sokféle kutyás sportra alkalmas, megfelelő kiképzés mellett a szánhúzó mivoltából eredő önálló természete jól kordában tartható, jutalomfalattal általában jól motiválható. Számos kutyás sportban hallani eredményes samoyedekről: szánhúzás, agility, dog-dancing, terelés és engedelmesség, de ha valaki csupán egy társat, jó természetű házi kedvencet szeretne, az sem fog csalódni.
A samoyedek többsége nem kertbarát, előszeretettel ássa ki és rágja szét a különböző növényeket - főként ha nem foglalkoznak vele eleget. Elég sokat ugat, jelzőkutyának jó, de házőrzésre alkalmatlan. Mivel őshazájában leginkább önállóan dolgozott, ezért kissé önfejű és makacs. Évente egyszer, általában nyár elején (de nem törvényszerűen), illetve szukáknál tüzelés idején, ledobják tömött, gyapjas aljszőrüket, ilyenkor az átlagos heti 1-2 alkalmas fésülésnél több ápolásra van szükségük.